Az a helyzet, hogy ma is elestem. Sajnos nem a sípályán, hanem nagyon banálisan a járdán: nem vettem észre, hogy már elkezdődött a lépcsős rész és aláfordult a lábfejem. Eszméletlenül fájt, gondoltam heverészek 5 percet a földön és utána fölállok. Csak itt kicsit más, mint otthon, mert itt nem szarják le az embert, megint 5-6-an oda rohantak és nyújtották a kezüket, hogy álljak fel. Én megint hasonlóan reagáltam, mint a múltkor, mint egy kisgyerek: láttam az emberek ijedt arcát és én meg ettől elkezdtem sírni, hogy baj van. Ők akkor még jobban megijedtek, akkor tértem észhez, hogy ez így nem jó, mert már hívni akarnak orvost. Szóval elfogadtam valaki kezét és felálltam. Pedig esküszöm olyan jól esett volna, még egy három percet lent pihenni, erőt venni. Én nagyon sokszor elesem és volt már ilyen esésem is. Általában azt szokott történni, hogy egy kis pihenés után visszapattanok a biciklimre és hazatekerek és amire hazaérek el is felejtem, hogy fájt a lábam. Itt viszont az a baj, hogy túl hamar fel kell állni, mert mindenki veled foglalkozik, ha elesel; meg nincs biciklim, így kénytelen voltam sántikálni. Szóval most nem múlt el a fájdalom, sőt nőtt egy kb. 3*3-cm-es Alien a lábfejemen. Soha nem csináltam még ilyet, de életemben először vizes törölközőt tettem a megdagadt lábfejemre és befeküdtem az ágyba és gondoltam egész nap hangoskönyvet fogok hallgatni, meg híreket olvasni és majd holnap megyek el Yverdonba termálfürdőzni, ami az eredeti tervem volt mára. Hát nem tudom, ki találta ki ezt a vizes törölközős baromságot, de konkrétan ez csak növeszti az Alient benned, hiszen súlya van annak a kibaszott vizes törülközőnek és nyomja a már meglévő Alienedet, aki erre úgy reagál, hogy tovább növekszik. 20 perc semmittevés után rájöttem, hogy én olyan áron nem akarok az ágyba heverészni egész nap, mert rokkant vagyok és nem tudok mást csinálni. Szóval mégiscsak tartom magam az eredeti tervemhez és ha sikerül az Alienemet beledugnom, valamelyik cipőmbe, akkor én bizony most elmegyek Yverdonba...
Ha nagyon őszinte akarok lenni, jelen pillanatban picit megvalósíthatatlannak tűnik az első lépés, hogy a csudába fogok én eljutni az állomásig, na mindegy, el kell indulni utána majd lesz valahogy
