A történet egyik fele:

Ma reggel csokitortaosztás volt a  konyhában, hát persze, hogy ki sem maradhattam volna belőle. A másik magyar lány is a konyhában volt éppen, mondjuk ő nem a csokitortaosztás miatt, mert számomra teljesen érthetetlen módon ő utál mindent, aminek köze van a csokoládéhoz. 

Én ott serte-pertéltem a csokitortaosztás közelében, hogy ki ne maradjak belőle, miközben a másik szenvedélyemnek is hódoltam, pletykálkodtam a másik magyar lánynak - és az úgy különösen élvezetes, hogy tök hangosan pletykálsz olyan valakiről, aki egyébként jelen van, de úgy sem érti, hogy róla mesélek. Ekkor mondta  a másik magyar lány, hogy ne kiabáljunk már keresztbe a konyhában, hanem üljek oda mellé. Mondtam, hogy nem lehet, mert akkor kimaradok a tortaosztásból. Ekkor nagyon aranyos ötlete támadt és megkérdezte, hogy akarom-e, hogy ő is elkérje a részét és odaadja nekem. Mondtam, hogy nem, mert az olyan ciki. 

A történet másik fele:

Az ebédlőben mindig csak két pici kenyér jár egy adag ebédhez. Ez nekem kevés, viszont a srácoknak sok. Azonban, Oliver és Misi már megtanulta, hogy annak ellenére, hogy ők csak egy kenyeret esznek, el kell hozniuk a másikat is, mert én örülni fogok neki.

Miután beszereztük a kajánkat, kiültünk az asztalkánkhoz és szépen megkaptam Olivertől a fél kenyér adagját, közben számot vetettem azzal a ténnyel, hogy ma három kenyérrel kell beérnem, mert Misi szabadságon van, amikor hirtelen az új kolléganő is a tálcámra rakta az egyik kenyerét. Néztem meglepődve, hogy mégis mi történik. Erre az új kolléganő megnyugtatott afelől, hogy Oliver már elmagyarázta neki, hogy az egyik kenyerét le kell adnia nekem.

Azt hittem, elsüllyedek a szégyenembe, miközben Oliver öntelten vigyorgott, hogy ezt is milyen jól elintézte nekem...