Svájc három dolgot jelent szerintem a legtöbbünknek: egy gazdag ország, ahol minden drága, de keresetek is magasak (racionálisan gondolkozóknak villan be ez a kép először). Egy szép ország sok heggyel és a Genfi tóval (természetszeretők). Fura rend- és tisztaságmániás emberek, akik precízek és pontosak és mindent konszenzus útján oldanak meg (előítélet-gyártó típusok). Mivel én az utolsó típushoz tartozom, ezért ilyen elvárásaim is voltak velük szemben. Hát a legtöbb kis sztereotípiácskám nem igazolódott be, de sebaj- mert mindezt meg tudom magyarázni azzal, hogy én francia részen vagyok és német svájciakra biztos klappolna. Egy azonban minden körülmények között működik: rend van. Rend van az utcán, a lakásokban (na jó egyet ismerek, ahol nincs, de ők is törekszenek rá :)
Emlékszem, az első héten, amikor odaköltöztem Lucashoz, hazaértem a munkából és sütöttem magamnak tojást. Amikor végeztem a vacsorával elmostam serpenyőmet és tányéromat, miközben láttam, hogy a mosogatóban van még két másik koszos tányér és néhány evőeszköz, így azokat is elmostam. A világ legtermészetesebb dolgának éreztem, hogy ha már ott van akkor egy víznyitással őket is megtisztítom. Valószínűleg ez a nem túl izgalmas történet már rég a feledés homályàba veszett volna még az én fejemben is, ha fél órával később nem ér haza Lucas, aki bekopogott a szobámba, hogy bocsánatot kérjen, amiért otthagyott két tányért, két villát és két kést a mosogatóban és nagyon megköszönte, hogy elmostam őket. Továbbá mondta, hogy azokat nem kellett volna elmosnom és rettentően szégyelli magát. Valójában én éretlenül álltam, hogy mire ez a sűrű bocsánatkérés és, hogy tök röhejes a dolog, mert csak két tányérról volt szó, szóval nem esett le az aranygyűrű a ujjamról és fölöslegesen jár itt nekem Canossát. Később már jobban megértettem a dolgot, hogy itt tényleg számít egy tányérka elmosása is, amikor Lucas egyik barátnőjével éltem együtt. Történt egyszer, hogy egy hosszabb utazás előtt reggeliztem és nem mosta el a tányérom. Nos, a tányér két héttel később piszkosan megvárt, és hogy a lakótársamat ne zavarja, illetve felhívja a gonosz tettemre a figyelmemet a mikroban tárolta a koszos tányérom ahelyett, hogy elmosta volna. Ennek a fényében már jobban megértettem Lucas egykori Canossa-járását. Azóta ehhez igazítom a viselkedésem és mindig mindent időben elmosok és kitakarítok.
Amíg itthon voltam kiköltözött Lucas a Lila közből az új otthonába és magával vitte a kanapét, amit korábban nekem ígért. Az üres és nagyon koszos nappaliba értem haza. Nagyon szomorú voltam és nem a kanapé miatt, hanem sokkal inkább, mert fel sem söpört és a porcicák halomra álltak a nappali laminált padlóján egyéb oda nem illő tárgyakkal egyetemben, mint például üres zsebkendős csomag, lego darabkák, parafadugó és miegymás. Egyszerűen nem érettem, hogy mi történt. Nem ugyanabba a Svájcba érkeztem vissza, ahonnan elindultam. A magyar barátaimnak sorra panaszkodtam, hogy értsétek meg, nem porszívózott fel. Szerintem full idiótának nézett mindenki tegnap este, hogy mennyit vagyok képes ilyen jelentéktelen dolgon pörögni, minthogy összeporszívózott-e a Lucas mielőtt elment vagy nem. Én viszont még éjszaka sem aludtam, hanem azon járt az agyam, hogy Lucas valamiért haragszik rám, és ezért viselkedett ennyire nem „svájci sztereotípikusan”.
Reggel az első dolgom az volt, hogy feltakarítottam az üres nappalit annyira zavart, hogy Lucas így hagyta, és takarítás után elmentem futni. Éppen csökkent dühöm és szomorúságom Lucas irányába, ahogy végeztem a futással, amikor látom, hogy nyitva van lakás ajtó. Bementem és ott állt Lucas és olyan fejet vágott, mintha kíséretet látna. Nagyon sűrű bocsánatkérések következtek, hogy ő úgy emlékezett, hogy kedden jövök vissza és ma jött feltakarítani és annyira szégyelli magát. És nagyon-nagyon megköszönte, hogy kitakarítottam, nekem egyből jó kedvem lett, hogy megoldott az év legnagyobb rejtélye: most már értem, hogy történhetett meg, hogy egy svájci ekkora kupit hagyott.
Azonban legboldogabb akkor voltam, amikor elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy megbeszéljük, hogy miként adjuk át közösen a lakást az új bérlőnek július 1-én. Lucas mondta, hogy eljön ő is június végén és kitakarítja a lakást, majd gyorsan körülnézett (látszott a fején, hogy azt gondolja magában, ennél azért szebben is ki lehetne takarítani) és hozzátette, hogy a megfelelő módon. Én meg magamban majdnem röhögőgörcsöt kaptam, és úgy éreztem végre ismét helyreállt a világ rendje és nem tévedtem el semmilyen párhuzamos univerzumban- ez itt Svájc!
