Errefelé egy standardkérdés, hogy az idegenektől megkérdezik tud-e síelni, soha nem értettem, hogy ezt miért kérdezik. Tényleg minden egyes alkalommal, amikor a síelésről van szó, hozzád szegezik ezt a kérdést, mintha síelni csak itteniek tudnának. És egy idő után el is bizonytalanodtam, hogy vajon tényleg tudok? Így egy picit örültem is nekik, hogy a többiek nem keltek fel reggel és egyedül megyek a síterepre, hogy leellenőrizem, tényleg tudok-e. Persze magamnál (és bekapcsolva) tartottam a mobilom, ha mégiscsak eszébe jutnék a többieknek, hogy létezem. Szóval lecaplattam a sínekhez- talán egy picit erős lenne állomásnak nevezni- onnan lehet felismerni, hogy ez lehet az állomás, hogy van egy kuka- na jó egy kis tábla is és vártam az óránként egyéként egyszer járó vonatot a hegyes semmi közepén. Amikor láttam a vonatot jönni, akkor nagyon megörültem, hogy nem késtem le, viszont elkezdtem vacillálni, hogy basszus erre melyik oldalon kell felszállni (mind a két oldalon van ajtó, de biztos van SZABALY). Szóval, amikor a vonat már eléggé közeledett, akkor valamilyen baromság miatt eszembe jutott, hogy inkább a másik oldalon próbálkozom, szóval keresztülfutottam a mini síneken. Hát életemben először baromi nagyot dudált rám egy vonat. Hirtelen eszembe is jutott, hogy most jó hülyeséget csináltam, de miközben ezen morfondíroztam leesett, hogy ezen az oldalon még csak tábla sincs- szóval akkor mégiscsak a másik oldal lehetett a jó választás. Na,ez mutatja a síelés iránt elszántságomat (jesszusom, nem késhetek egy órát a pályáról), hogy már csak pár méterre volt a vonat, konkrétan láttam a mozdonyvezető fején a döbbenetet a rövidlátó szemeimmel, és mégis visszaspuriztam a másik oldalra. Na ekkor azon aggódtam, hogy lehet, hogy szegény svájciakat annyira lesokkoltam ezzel a mutatványommal (jegyzem meg az én pulzusom is egy picit fölpörgött), hogy a végén még valami zárt osztályon fogok kikötni a síelés helyett.
A lényeg feljutottam a vonatra, ahol többnyire fiatalok voltak csak, akik a síeléshez és snowboardozáshoz szükséges előkészületeket tették meg: konkrétan a többség a gerincvédő magára szerelésével volt elfoglalva. Na, gondoltam én ilyenekkel nem szoktam foglalatoskodni, de lehet, hogy most beinvesztálok mégiscsak egy fejvédőre, mert az anyukám a Schumaherrel történt baleset után ezt megígértette velem, hogy sisakban fogok síelni. Bár őszinte legyek ez számomra teljesen logikátlan éppen azzal próbáltam vigasztalni az anyukámat, hogy nem aggódjon velem olyan nem fog történni, mint Schummaherrel, mert én soha sem hordok fejvédőt- szóval én szép gyorsan meghaltam volna. De anyukámat ezzel nem nyugtattam meg és valami teljesen irracionális okból még inkább fejvédő párti lett.
Síparadicsomba megérkezés után, nekem sílécet kellett beszereznem, hál égnek nem messze a vasútállomástól találtam egy síkölcsönzőt. Többnyire ázsiai kuncsaftok voltak, meg amerikaiak és ausztráliaiak. Nyilván európai ember nem igazán síel errefelé, mivel Franciaország fele ennyibe kerül és itt van egy köpésre, a svájciaknak meg van komplett felszerelésük. Szóval a kelet-európai fizimiskámmal ugyancsak egzotikus kis lénynek számítottam a boltban, de még mennyire, amikor meghallották az akcentusomat. Rögtön elkezdtek barkobázni, hogy orosz vagyok vagy ukrán. Pedig csak annyit mondtam, hogy egy középhaladó sílécet szeretnék bérelni. A srác végigmért és visszakérdezett, hogy mármint kezdőt ugye? És rögtön nyújtott egy nagyon cuki kis rózsaszín lécet. Na, itt megmakacsoltam magam és foggal – körömmel ragaszkodtam, hogy nem, nekem középhaladó lécre van szükségem (haladó lécet csak azért nem mertem mondani, mert amikor egy apróhirdetés alapján egy sílécről kikértem a véleményét Lucasnak, akkor elmondta, hogy nehogy versenylécet vegyek, mert azokhoz bár baromi olcsón hozzá lehet jutni, de kurva nehéz velük síelni. Szóval féltem, hogy a haladón nehogy versenylécet értsen). Hál istennek a scrác nem tűnt túl szociálisnak, így nem állt le velem beszélgetni, hanem egyből adott egy másik lécet, hogy ez középhaladó. Viszont nekem az a léc nem volt szimpatikus: szürke volt és baromi hosszú. Szóval próbáltam egy kicsit poénra venni, hogy az előzőnek a színe tetszett. Szerintem ez eladó ekkor eldöntötte, hogy komplett idióta vagyok, és hozzám baszott egy lila sílécet. Ezzel már elégedettebb voltam, bár gondoltam magamban lehetne egy picit rövidebb, mert Jan kollégámtól meg azt tanultam, hogy minél rövidebb a léc annál könnyebb vele síelni, persze a stabilitásból veszít. Mivel tömve volt a bolt, ezért nem mertem további óhajaimat előadni a színárnyalatok tekintetében. Utána jött az a kör, amit tényleg utálok a síelésben, be kell állítani a lécet a te tudásodnak, súlyodnak és magasságodnak megfelelően. Szépen bevallottam neki mindent, és mivel látta, hogy most már egy kicsit betörtem, nem vagyok olyan makacs, mint az elején, mondta, hogy most még tud állítani a lécen, ha mégsem vagyok annyira jó síelő, de én továbbra is ragaszkodtam a középhaladó szinthez. Jött a bot rész, mindig arról álmodtam, hogy olyan vagány görbülő botot kapok, mint a nagymenőknek szokott lenni, de sajna nem, egy tök egyszerű fekete botot nyomot a kezembe, és úgy éreztem, hogy tök röhejes lenne, ha most elmagyaráznám neki, hogy valójában egy menő botra vágyom, adjon már olyat. Szóval annyira lekötötte az agyamat a bot problematikája, hogy megmondom őszintén a sisakról teljesen el is feledkeztem. Utána meg megláttam a kölcsönzési árakat, és úgy voltam vele, hogy jó is, hogy elfeledkeztem. Én otthon majdnem ennyiért vettem meg a sílécemet, mint amennyiért itt egy napra kikölcsönzöm (50 frank).
Szóval boldogan indultam neki a középhaladó sílécemmel megkeresni a legközelebbi felvonót. Kb. nem mentem többet, mint
Délután a lusta svájci foundes pajtásaim is megérkeztek a sípályára. Itt kiderült, hogy a max pontos pasi foglalkozása: hegyimentő. Konkrétan ezen a pályán menti a síelőket. Tudjátok azok a piros kabátos szépfiúk, extra hosszú síléccel, akik mindig jóképűek és hordágyon levisznek, ha valami baj van. És persze kiderült, hogy a többiek is kurva jól síelnek, szóval én voltam a leglassabb köztük, habár azért tudtam velük tartani az iramot. És egész feldobódott a napom, amikor a következő párbeszéd zajlott köztem és max pontos hegyimentő között.
-Menjünk át a fekete pályára, OK?
-Az nagyon nehéz ugye? Én nem síelek olyan jól, akkor én külön megyek.
- Nem síelsz te olyan rosszul. Sokkal rosszabbra számítottam. Le fogsz tudni te ott jönni. Gyere velünk!
És le tudtam jönni :)
