Csodálatos szombat délutánom volt. Elmentem egy barátnőmhöz, aki egy 3500 fős kisvárosban él Lausannetól nem túl messze (kb. akkora, mint az én Röszkém, de persze összehasonlíthatatlanul más). Az egész városka olyan volt, mint gyermekkoromban a képes Grimm mesékben ábrázolt idilli helyek. Volt egy hatalmas, csodaszép ház, az első szomszéd olyan 5 perc sétára volt. A házhoz közel volt egy csodaszép erdő, ami különösen szép volt, most így ősszel. És a kilátás pedig lélegzetelállító: az Alpok hegyei látszódtak a távolban, sőt nem is annyira a távolban :-) Szóval az egész álomszerűn szép volt. Mindennek a tetejében a barátnőméknek 16 lovuk van. Na jó, nem mind az övék, valójában nekik csak egy lovuk van, a többi csak náluk lakik és ők gondozzák, a tulajok meg, amikor ráérnek, akkor eljönnek és lovagolnak a csodaszép lovakon.
Ajándékba bio répát vittem a lovaknak, amit gondosan szétosztottam közöttük (teljesen egyenlően- különben féltékenyek és irigyek lennének egymásra). Örültek neki, bár szerintem nekem nagyobb öröm volt, hogy csodaszép lovak ettek a tenyeremből, mint nekik. Egyébként ezeknek a lovaknak aranyéletük van. Mindegyiknek hatalmas háza van: egy fedett résszel és egy udvari résszel, mindez megspékelve azzal, hogy az Alpok hegyeire van kiáltásuk. Szerintem nálunk sok ember nem él ilyen körülmények között, mint ezek a luxus állatok.
Nem is beszélve arról a gondoskodásról és szeretetről, amit kapnak. Reggel 5-kor kitakarítanak náluk, utána hatkor megkapják a reggelijüket- ekkor csak szénát. Ezt követően 8 körül kapnak rendes tápanyagot, amitől csodaszép a szőrük és az izomzatuk. Utána délben ebédelnek és fél négykor uzsonáznak, ötkor pedig jön a vacsi.
Minden lónak van saját kabátja: nagyon vagány: némelyik kék kockás, vagy zöld. Persze nyári éjszakákon nem kell nekik felvenniük, viszont tavasszal és ősszel a vacsora után feladják rájuk az átmeneti dzsekijüket. Télen pedig béléses kabátot kapnak.
Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy tegnap én öltöztettem fel őket, na jó nem kellett mind a 16 lovat felöltöztetni, csak a rövid szőrűeket: a spanyol lovakat, a svájci lovakat csak télire kell, de például az izlandi lóra még télen sem kell kabátot adni.
Ha esetleg mégis betegek lennének, akkor homeopátiás gyógyszereket kapnak, szóval így élnek a lovak Svájcban.
Régebben soha nem értettem, hogy miért vannak emberek annyira megbolondulva a lovakért, de tegnap rájöttem, tényleg jó velük lenni, mindegyiknek külön személyisége van, teljesen jól lehet velük kommunikálni és mindenfajta érzelemre is képesek. Szóval bevallom megszerettem ezeket a csodálatos lényeket.
Ma reggel szakadó esőbe elmentem futni, most tovább merészkedtem, mint ameddig szoktam (lehet, hogy a szakadó eső jó hatással van a futó teljesítményemre?) és eljutottam egy parkba. Közben éppen merengtem a csodálatos tegnapi nap emlékén: a gyönyörű napsütésen, a csodálatos lovakon. Arra jutottam nagy merengésemben, hogy ha valakinek van lova az nem lehet boldogtalan, lehet, hogy a ló a kulcs a boldogsághoz? Szóval szép lassan megfogalmazódott magamban, hogy szeretnék egy lovat és abban a pillanatban, amikor felnéztem, hogy mégis merre lehet innen tovább futni a szakadó esőn keresztül is magam előtt láttam egy szökőkutat, benne egy nagyon cuki kő ló szoborral, szóval lett egy lovam, hirtelen a nagy semmiből!
