Már napok óta eszméletlen hatékonytalanul dolgozom. Mindenben belekapok és képtelen vagyok bármit befejezni, vagy a módszertani olvasmányaimból egy kukkot is felfogni. Már sírdogáltam is, hogy ennyire béna vagyok. Persze az okot kellene megtalálni, hogy miért nem vagyok képes semmire sem odakoncentrálni (van néhány tippem, de nincs erő, hogy mélyebben foglalkozzak az igazi problémáimmal).
Szóval ritka szar napjaim vannak. Viszont ma végre éreztem valami nagyon különlegeset. Bementem Misi szobájába, hogy beszélgessek vele, mert úgy éreztem, hogy megtébolyodok, ha nem beszélgethetek egy hús-vér emberi lénnyel. Valószínűleg van némi manipulatív érzékem, mert pontosan tudom, hogy Misi imád a volt barátnőjéről beszélni. 100% biztos vagyok benne, hogy jobban szeret a volt barátnőjéről beszélni, mint a jelenlegiről. Abban is biztos vagyok , hogy a jelenlegi barátnőjét nagyon szereti, de az holtziher, hogy ezerszer mélyebbek az érzései a volt barátnője irányában- legyenek az akármilyen irányúak is-, mint a jelenlegi barátnője felé. Egy szó, mint száz Misi bármikor kapható egy beszélgetésre, ha a volt barátnőjével kapcsolatosan kérdezem ( jelszó jelleggel működik nála és a szezám kitárul).
Most valahogy az sem hozott még egy kicsi megnyugvást sem, hogy valakivel csacsoghattam, ugyanolyan feszült voltam a beszélgetés alatt/után is. Egy idő után arra a következtetésre jutottam, hogy ha reggel 10-től este 9-ig gyakorlatilag semmi hasznosat nem alkottam, akkor valószínűleg ez a nap már elveszett az életemből, most már nem fogok semmi maradandót alkotni. Mivel Misi indulni készült, mielőtt rátörtem, így mondtam neki, hogy mehetnénk együtt. Akkor kiderült, hogy Misi nem metróval jön, mert neki összecsukható kerékpárja van és ő azzal jár. Mondtam neki, hogy legalább a metrómegállóig mehetnénk együtt. Jegyzem meg, az sincs közel, ráadásul le kell jutni még az ötödik emeletről. Közben egész végig volt egy olyan érzésem, hogy Misi azt hiszi, hogy ki akarok kezdeni vele. Ez annyira vicces, mert hát tényleg, ha valakivel nem, akkor az ő, kifejezetten testvéri érzelmeim vannak felé. Teljesen jól tudja az öcsit helyettesíteni ugyanolyan, mint ő: mindig racionalitásra törekvő, részleteken rágódó, precíz és fanatikus bizonyos dolgokban :) (bocsi öcsi) Szóval összeszerelte a biciklijét és elindultunk a lift felé és mondta, hogy még elmegy a mosdóba. Egyébként mindig ez van,hogy a WC előtt várok rá- és ő az a fajta, aki általában sokáig van a WC-n (mondom én, hogy tiszta öcsi ;) Viszont rájöttem, hogy ezen a szinten már valószínűleg senki sincs, a takarítók is hazamentek. Ez az irodaház tényleg iszonyat nagy és itt áll egy bicikli- a gazdája várhatóan 5 percen belül nem fog végezni.
Ennek a fényében úgy érzetem, hogy a legjobban úgy tudom elfoglalni magam, ha körbe biciklizem az ötödik emeletet. Ráültem az összecsukható biciklire és elkezdtem a folyosókon, mint egy félőrült tekerni. Iszonyatosan élveztem, hogy ahogy villámgyorsan tekerek körbe-körbe a folyosókon sorra gyulladnak ki a lámpák. Utána beugrott egy jelenet a kedvenc filmemből: The shiningból, amikor a kiskölyök teker a háromkerekűjével a folyosókon.
Amire visszatekertem a férfi WC elé addigra Misi már kint állt és röhögött rajtam. Amit nem értettem, hogy miért: ez most egy nagyon félelmetes rész, rettegni kellene ahelyett, hogy kinevet. Megkérdeztem tőle, hogy ő most nem azt gondolja, hogy olyan vagyok, mint a The shiningba a kiskölyök a háromkerekűjével? Akkor kiderült, hogy nem látta és nem is olvasta The shiningot. Így kénytelen voltam elmesélni neki, hogy miről szól, és miért félelmetes, és ami közben ezt elmeséltem neki, hirtelen rájöttem, hogy miért ez a kedvenc filmem és, hogy mitől vagyok most én ilyen zaklatott...
