Szóval túléltem még az ördögormát is – most már biztos, hogy halhatatlan vagyok :)
Az egész úgy kezdődött, hogy meghívott a lakótársam Lucas a chalejaban (ez az én fordításomban ez faház a hegyekben). Rá is kérdeztem meglepően, hogy neked van chaleted? Csak mert a svájciak többsége nem rendelkezik ingatlantulajdonnal. Nevetett rajtam és mondta, hogy Bien sûr, minden rendes svájcinak van chaleja. Ebben lehet valami (mert az a néhány svájci, akikkel jobban vagyok- mindegyike rendelkezik chaletval, vagy legalábbis bérel egyet).
Utána azért szépen pontosított a dolgon, hogy nem teljesen az övé, hanem a családjáé. De majd meglátom, ez nagyon tradicionális chalet. Több instrukciót nem kaptam egyébként a hétvégéhez azzal kapcsolatban, hogy mit kell vinnem, mit nem (hálózsákot vigyek-e – vagy úgy mégis mire számítsak).
Hál égnek Lucas egyik barátja, aki történetesen a munkatársam szintén hivatalos volt a buliba, így pénteken munka után, vele együtt utaztam. Még jó, hogy előtte pénteken vele ebédeltem, mert így megtudtam, hogy mindnyájan egy ágyban fogunk aludni, egy hátizsáknál több cuccot ne hozzak, mert a cuccainkkal fogunk síelni másnap és természetesen fehér bort kell hoznom.
Szóval nekem munka után haza kellett rohanom bepakolni egy hátizsákba és beszereznem egy bort. Egy bő két órás vonat úttal már a semmi közepén voltunk (hihetetlen, hogy a semmi közepébe is járnak a svájci vonatok). Esküszöm tényleg nem volt semmi csak a hegyek a fehér hó, meg a csillagok. Utána még caplatunk párszáz métert fölfelé és egyszer csak előbukkant egy cahelet. Egész végig úgy éreztem, hogy az egész környezet valahogy tájidegen nekem és én félek - pedig esküszöm, nem vagyok egy félős ember (na jó- ha a macskákat nem számítjuk). Abban a pillanatban, ahogy beléptünk a chaletban nem igazan hangzott el angol mondat- minden hirtelen francia svájcivá vált- szóval teljesen kiszorultam a beszélgetésből. Még egy trauma ért ezen kívül- nagyon gyorsan észrevettem egy piros tálat a földön- benne valami eledellel. Imádkoztam magamban, hogy hátha egy bernáthegyit tartanak a házban- de nem sajnos a legrosszabb várt rám: egy újabb macska.
Lassan elkezdték csinálni a fondut, amire előre felkészítettek, hogy ha először eszek ilyet, akkor lehet, nem fogom szeretni. Nem akartam bevallani, hogy a Migrosban vettem már mini fondut, amit beraktam a microba megolvasztani, de annyira hányingerkeltően büdös volt, hogy azzal a lendülettel ki is dobtam, mármint egészen ki- a nagykukába.
Szóval ez a pontja volt az estének, amikor komolyan azon gondolkoztam, hogy a mi fészkes fenét keresek én itt: 1, nem tudok bekapcsolódni a beszélgetésbe a nyelvtudásom hiánya miatt, habár a témákat értem, csak reagálni nem tudok rájuk. 2, Itt van egy macska, aki üldöz- rajtam kívül minden lány odáig van érte, hogy milyen cukkeráj, én meg hiába hangoztatom, hogy félek a macskáktól és beteg vagyok csináljanak valamit, hogy ne üldözzön- ja mert, az utálat nem volt sajnos kölcsönös köztem és a macska között. Nagyon úgy tűnt, hogy a macskának a kelet-európai nők az esetei. Ja, igen ezt kihagytam a történetből- megint azt mondták rám, hogy kelet-európai fejem van. 3, És nemsokára kurva büdös lesz a készülő fondutól.
Ekkor az ötlet támad, hogy vagy elbőgöm magam, hogy haza akarok menni, vagy nagyon aktívan beszállok a fondut készítésében és hátha ha pontosan látom, hogy miként készül és fokozatosan hozzászokik az orrom a bűzhöz, akkor nem fogom elhányni magam.
Szóval nagyon aktívan kavargattam a fondut.
Egyébként a fondut készítése pofon egyszerű: el kell kenni egy gerezd fokhagymát a tálon, amiben készíted utána kb 3 evőkanál bort kell tenni, felbontod a fondunek való reszelt sajtot és kevergeted, kevergeted, kevergeted, valahányszor pánikot kapsz, hogy nem megfelelő az állaga, akkor jól meglocsolod fehérborral és kész.
És nagyon jó volt a választott stratégiám, mégcsak büdösnek sem éreztem a sajtot és utána nagyon is ízlett. Jó sokat ettem belőle, így meg is szomjaztam. Bár folyamatosan ittuk pálinkás pohárból a fehérbort, de volt egy pont, amikor úgy éreztem, hogy én most tényleg dehidratálódtam- én most fogom magam is iszok abból a narancsléből, ami az asztalon van. Nem kérdeztem meg senkit, hogy ihatok-e, mert mindenki annyira el volt merülve a franciául bablázásban, hozzám meg a kutya sem szólt, hogy kiszolgáltam magam. Éppen inni kezdtem volna, már majdnem hozzá ért a pohár széle a számhoz, amikor Lucas rám kiáltott, nehogy igyál belőle. Mi van??? Kiderült, hogy fonduzéskor csak fehérbort vagy teát lehet inni semmi mást. A miértemre összevissza bablát kaptam, hogy a fondut nagyon nehéz étel, így is lehet, hogy rosszul leszek, mert nagyon sokat ettem és a gyomrom ehhez a nehéz ételhez nincs hozzá szokva. Gondoltam, kisapám az én gyomromat te csak ne féltsd- az mégiscsak pacal pörkölten, töltött káposztán és egyéb nyimnyamokon szocializálódott- szóval tuti nem leszek rosszul. Szóval ha csak orvosi okok szólnak ellene, az engem hidegen hagy. Ha a tradíció szól ellene- akkor azt természetesen betartom és akkor inkább szomjan döglöm. Szóval így tovább folytattam a fehérbor vedelésemet. Mindeközben arra figyeltem, hogy olyan pózban üljek végig, hogy a macska nehogy fogást tudjon találni rajtam és felugorjon az ölembe, a lábaimmal meg folyamatosan rugdostam (nem kell aggódni- csak piciket, hogy érezze nincs nálam esélye). Jegyzem meg rettentő rámenős kis dög volt.
Éjfél tájt megérkezett a macska gazdája, aki Lucas unokatestvére, a cahelet állandó lakója. Hm... hát igen-aki ismer az tudja, hogy azzal, hogy valaki jóképű és szép testű még engem nem lehet levenni a lábamról. De azt hiszem, hogy ez a pasas nincs olyan skála, amin nem a maximumot kapná- szerintem neki még a hetero pasik is maxot adnának. Innetől kezdve más dinamikája volt az estének, rögtön minden lány a macska tulajdonos jó pasin csüngött, hirtelen- mindenki a macskát akarta simogatni. Mivel a svájci lányok sokkal, de sokkal szebbek, mint én a kelet-európai fizimiskámmal, így rögtön fel is adtam azt játékot, hogy bármilyen esélyem lenne ennél a minden skálán maxpontos félistennél. De elkönyveltem nyereségként a megjelenését, mert a lányok a macskát kezdték zaklatni, hogy a pasi közelébe férkőzhessenek, így egyszerűen és könnyedén megmenekültem a kis dögtől- végre olyan pozícióban relaxálhattam, amilyenben csak akartam. Ja és hirtelen a másik két pasi felszabadult és hirtelen megtanultak angolul, hogy velem beszélgessenek, ha ló nincs szamár is jó alapon. De ekkor már annyi bor volt bennem a szomjúságom folytonos csillapítása okán, hogy már én nem akartam beszélgetni. A jó pasinak feltűnt, hogy én nem csüggök rajta (bocsánat a macskán). Így gondoltam ezt érdemes rövidre zárni és mondtam neki, hogy I hate cats. Erre ő iszonyatosan meredtem szemekkel bámult rám és magyarázatot várt. Kiderült, hogy szegény úgy érette, hogy I ate cats. Utána megkért, hogy nem beszélnék inkább franciául. Jesszusom, ezen annyira kiakadtam, mégis mit képzel, azért nem beszélek franciául, mert ennyire bunkó vagyok. Azért nem beszélek franciául, mert nyilván nem tudok. Ezen valahogy még jobban megdöbbent, mint azon, hogy macskákat ettem.
Szóval ennél a pontnál úgy éreztem, hogy eljött számomra a lefekvés ideje. Felmentem a hatalmas ágy számomra kimért porciójának elfoglalására, amikor meglepetésemre a hülye macska megszökött a lányok fogságából és feljött velem az emeletre. Nahát egyedül a tök sötét emeleten, egy hülye rámenős macskával- komolyan mondom, úgy éreztem magam, mint egy horrorfilm forgatásán lennék. És a hülye macska a párnám szélét gondolta ideális helynek az alváshoz. Gondoltam magamban ez aztán loser-loser pozíció: a jó pasi ott van a csajokkal én meg megnyertem a hülye, rámenős macskáját. Szóval úgy döntöttem, hogy én nem fekszek egy ágyban egy macskával, így nekiálltam és leültem az ablak elé – és bámultam a tájat és vártam, hogy a macska elhagyja a területet, megfordíthassam a párnámat, amihez a macska hozzáért és egy picikét aludjak. Sajnos a macska nem mozdult, én viszont rettentően álmos voltam, így végülis építettem egy másik párnával barikádot és mégiscsak lekuporodtam a macska mellé aludni.
Másnap én voltam az első, aki felébredt. Próbáltam némi zajt csapni, hogy a többiek is keljenek fel és menjünk síelni, de sajnos nem volt rá reakció. Így tök egyedül a semmiben elindultam megkeresni a sífalut- annyit tudtam, hogy vonatozni kell oda és Les Diableretsnek hívják.
To be continued...
