Valamikor 2013 márciusában ezeket a tanácsokat kaptam egy ismerősömtől a svájci lakásbérléshez: „Még annyi, hogy ha nagyvárosban próbálsz lakást találni (Genf és Zürich biztosan, nemtom Lausanne is ilyen-e) akkor marha nagy a túljelentkezés. Ez azért is van, mert Svájcban az emberek 80%a bérlakásban él, még a nyugdíjasok is. Én amikor Zürichben próbáltam lakást találni, volt hogy 80 emberrel egyetemben libasorban mentünk megnézni a lakást az egyetlen kiírt 1 órás megtekintési időpontban, de kb 40 fő volt az átlag. Ismerkedni jól lehetett, de lakást találni nem igazán. Árulkodó jel az ilyen "felkapott" helyeknél hogy a hirdetésben egy-két konkrét időpont van megjelölve, amikor a lakás megtekinthető”.
Ez akkoriban hihetetlenek tűnt nekem, legalábbis nem éreztem át a helyzet komolyságát. Azóta megtapasztaltam, hogy igen Lausanne is ilyen, sőt talán még ilyenebb, mint az ismerősöm által leírt történetek.
Szóval lakáskeresésben vagyok újból, és ahogy fogy a türelmem úgy nő a tapasztalatom.
A lakásbérleti árai hihetetlen nagy intervallumban ingadóznak. Mondjuk ezt azt intervallumot azért úgy képzeljétek el, hogy drágától a nagyon drágáig, vagy a nagyon-nagyon drágáig tart, sőt tovább is, de a nagyon-nagyon-nagyon drágákat már nem nézem.
Megnéztem egy lakást, ami a belvárostól 6-7 percre van (lefelé menet) (hegynek fölfelé menet egy kétszeres szorzót nyugodtan használhatunk), ami másfél szobás volt, felújított és szimpatikus és mindössze 800 CHF volt (általában ezek inkább 1000 CHF körül vagy afelett szoktak lenni) a havi bérleti díja. Néztem is nagy szemekkel, hogy ez marha olcsó, így egyből rástartoltam. Szombaton néztem meg, akkor már nem volt nyitva az ingatlaniroda, így semmit nem tudtam intézni, viszont hétfőn reggel az első dolgom volt, hogy az ingatlaniroda nyitására odarohantam és beadtam a dossziémat. A dossziénak a következő dokumentumokat kell tartalmaznia: 3 havi fizetési papír (nem vagyok biztos, hogy ezt így fordítják magyarra, de franciául így hangzik: 3 derniéres fiches de salaire), útlevél, tartózkodási és munkavállalási engedély, munkaszerződés, és egy két oldalas dokumentum, amelyben megkérdezik, hogy egyedül akarsz-e lakni, eddig hol laktál és ott mennyit fizettél, miért hagyod el azt a helyet, ahol eddig laktál, stb. és egy erkölcsi bizonyítvány (poursuite), ami azt igazolja, hogy nincs köztartozásod.
Szóval hétfőn a dossziémból hiányzott ez un. erkölcsi bizonyítvány, ugyanis nem érkezett meg hétfőre, viszont az igazolás, hogy megkértem nálam volt, így ezzel az igazolással átadtam egy iszonyatosan unszimpatikus nőnek a dossziémat, aki gyorsan átpörgette és, amint meglátta, hogy a nincs meg az erkölcsi bizonyítványom azzal a lendülettel visszavágta hozzám a dossziém. Én próbáltam a legjobb franciatudásom bevetve, hogy fogadja már el a jelentkezésem és amint megjön az erkölcsi bizonyítványom (valószínűleg holnap) berohanok azzal is. Mondta, hogy nem és kész, és onnantól kezdve nem volt hajlandó tudomást venni rólam. Másnap megjött a várva várt erkölcsi bizonyítványom újra berohantam az irodába és nő megint végiglapozta a dossziém, és jelentkezési lapon látta a lakás címét és mondta, hogy ez már nincs meg.
Ebből azt tanultam meg, hogy nagyon gyorsnak kell lenni, és mivel nem tartozik a hobbijaim közé a lakásnézegetés, és Becker bácsi a közelmúltban halt meg, ezért egy kicsit gondolkoztam és megpróbáltam kitalálni, hogy Becker bácsi szerint mi lenne a racionális viselkedés, ha az ember lánya egy erősen túlkeresletes bérlakáspiacon szeretne lakáshoz jutni.
(1) Előny, ha gyorsan cselekszel és döntesz, ahogy megtalálnak egy optimális bérlőt, akkor már nem hirdetik tovább.
(2) Nem vagy döntési helyzetben. Neked szükséged van egy lakásra, lakás nincs (nagyon véges számú van azon az áron, amiért még meg tudod engedni magadnak). Szóval ők fognak dönteni, te mindenre jelentkezel és hátha egyszer téged sorsolnak ki.
(3) Nagyon magas a kudarcmegélés aránya, kb. 60 helyrol el fognak utasítani, mire egyszer kiválasztanak.
Ezek alapján arra a megállapításra jutottam, hogy egyfajta racionális viselkedési mód létezik ezen a piacon, amely növeli a gyorsaságot, csökkenti a kiszolgáltatottságot és kudarcélményeid számát: minél kevésbé szabad belevonódni ebben a lakkeresési mizériában.
A dossziédnak hibátlanak kell lennie, de személyesen nem szabad belevonódnod, azaz anélkül kell leadnod az ingatlanirodában a jelentkezésed, hogy megnéznéd a lakást.
Szóval a héten már ezt a stratégiát követtem, amikor megjelent egy új hirdetés. Berohantam a dossziémmal az ingatlanoshoz és a már gyönyörűen begyakorolt 4 mondatommal elmondtam, hogy jelentkezni szeretnék a lakásra és itt van a dossziém, és Au revoir. Viszont mielőtt sikerült volna elmenekülnöm, hogy ne tudja újra visszavágni az felettébb unszimpatikus nő a dossziém, ő nyert gyorsabb volt és közölte, hogy ez nem jó így. Most vajon mi nem jó a kurva életben! – gondoltam magamban, de az arckifejezésemre egy nagyon bájos mosolyt erőltettem. Mondta, hogy nem az eredeti erkölcsi bizonyítványt adtam le, hanem ez csak egy másolat, így nem tudja elfogadni. Ekkor mondtam neki, hogy ne haragudjon, de nem fogom az eredetit odaadni, ugyanis nem egy lakásra fogok jelentkezni, hanem sokra és nem fogom 60-szor megigényelni 18 CHF-ért ezt a valamit. Végül is egy hosszabb vita után arra jutottunk, hogy nálam van az eredeti nézze meg, hogy rendben van és adja vissza. Teljesen úgy éreztem, hogy mini győzelmet arattam – végre sikerült leadnom egy dossziét, újra közeledtem az ajtó felé és már azon járt az eszem, hogy mivel ünneplem meg a sikeres jelentkezési leadást, amikor az unszimpatikus nőnek újabb kérdése volt. Megkérdezte, hogy megnéztem-e a lakást. Éreztem, hogy azt kellett volna mondanom, hogy igen, de végül is őszinte voltam és mondtam, hogy nem. És akkor az ő arcán jelent meg egy győzelmi mosoly és mondta, hogy ebben az esetben nem tudja elfogadni a dossziémat. Kérdeztem, hogy miért lenne kötelező megnéznem a lakást, hiszen én vállalok minden felesőséget, ha nem jó a lakás, akkor én fogom elveszíteni a 3 havi kauciómat, ők csak nyerni fognak vele. Mondta, hogy ez a szabály, hogy meg kell nézni. Éppen azon gondolkoztam, hogy belevágok és franciául elmagyarázom neki, hogy Becker bácsi- aki Nobel díjas közgazdász volt- tuti, hogy velem értene egyet, viszont erre nem volt lehetőségem, mert erőszakosan a kezembe nyomta a dossziémat és közölte, hogy Au revoir és felvette a telefont...
