Helvét napló

Nem gondoltam volna, hogy erre is sor kerül, hogy egy svájci munkatárs mondja nekem a világon a legszebb dolgot azok közül, amit eddig valaha mondtak nekem, tök egyszerűen, tök simán és munkaidőben. El fog menni egy másik munkahelyre, ahol nagyobb karrier előrejutási lehetősége lesz és valószínűleg több pénzt is fog keresni, német nyelvterületen lesz, tehát az anyanyelvén beszélhet és még csak ingáznia sem kell.
Azt mondta, hogy azért sajnálja, hogy el fog menni, mert amióta itt vagyok, azóta szeret itt dolgozni, mert vidámságot hoztam ide. Tényleg teljesen meghatódtam, utána persze rájöttem, hogy ilyet már egy páran mondtak nekem (életemben legelőször a röszkei plébános bácsi mondta az első gyónásom előtt, hogy a mosolyom az nem véletlen, hanem Isten ajándéka – kiskamaszként mondjuk jobban örültem volna neki, ha inkább szépséggel áldott volna meg, most meg annak, ha okossággal – no de kinek mi jutott ugyebár. Anyukám is szokta mondani, hogy amikor belépek a házba, akkor egyből meghangosodik minden és amikor elmegyek, akkor unalmas csönd lesz. Mamám meg azt mondta, amikor a műtéte utána felhívtam, hogy szinte jólesett neki ott a kórházban sok idős beteg között az a vertyógos jókedvem, ami a telefonon keresztül is átjött. És egy budapesti barátom is mondta -, amikor hangosan nevetgéltünk a feleségével miközben kőkeményen dolgoztunk és persze tök ingyen -,hogy ő is szociológus akar lenni, ha ez ilyen jókedvvel jár) de valahogy más ezt egy svájci szájából hallani, akik azért mégsem olyan közvetlenek, így sokkal intenzívebben esik jól.