Helvét napló

Fogalmazzunk úgy, hogy anyukám nem az IT korszak szülöttje; 5 évvel ezelőtt még teljesen meg volt róla győződve, hogy a számítógép= monitor. Öcsém például egyszer telefonon keresztül próbálta levezérelni neki, hogy miként kapcsolja ki a számítógépet a közeledő vihar miatt, de végülis feladta, mert nem lehetett elérni, hogy anya a monitor alatt levő gépre fókuszáljon. Na most mindehhez képest iszonyatos fejlődésről számolhatunk be: teljesen egyedül megtanulta bekapcsolni a laptopot, elindítani a skypot csak azért, hogy velem tudjon beszélni.

Azt kell, hogy mondjam, elég gyakran is kezdeményez skype beszélgetést velem, ami mögött néha azt sejtem, hogy nem velem akar beszélni, hanem az újonnan megszerzett skype-tudását akarja gyakorolni (már különböző sárga figurákat is szokott küldözgetni).

Tegnap is felhívott skypon keresztül anyu, minden különösebb ok vagy hír nélkül. Nem volt sok beszédtémánk, miután túl voltunk azon  kérdések hosszas megtárgyalásán, hogy eszek-e rendesen és hogy mit eszek. El is újságoltam neki, hogy a héten két munkatársam is megkínált házi sütivel. És olyan jól esett, hogy kitaláltam én sütni fogok valamit, egyébként meg most jut eszembe, hogy hétfőn lesz a 33.szülinap, tehát időszerű is a kérdés- fejtegettem anyának.

Anyu nagyon lelkes volt, hogy konyhatündérkedni fogok- egészen addig a pillanatig, amíg el nem mondtam neki, hogy most az jutott eszembe, hogy dobostortát fogok sütni.  Ebben a pillanatban nagyon úgy tűnt, hogy lefagyott a skype, vagy az anyu kapott egy kisebb sokkot.

Utóbb kiderült, hogy most nem a skpye akadozott.

Szóval anyu megdermedt ezen az ötletemen és egyből próbált jobb belátásra sarkalni: „Kislányom, az neked túl bonyolult”. Mivel sok éven keresztül tanultam az iskolában, ezért egyből elő tudtam állni egy ellenérvvel: "Anyuci, hát de 33 éves leszek, ha most nem tudom megcsinálni ezt a fránya dobostortát, akkor tuti sohasem- ezután már csak leépülök, majd remegő kézzel nehezebb lesz ilyet alkotni, mint életem csúcsán".

Anyut sem kell félteni, ha vitázni kell, egyből elő állt egy alternatív és kevésbé nagyszabású ötlettel: "Mici, miért nem csinálsz inkább egy kis kókuszgolyót, azt olyan ügyesen tudod?”

Jesszusom- egyből kontrázta - komolyan kókuszgolyót akar velem csináltatni a 33. születésnapomra. Azt már 10 éves korom óta tudok csinálni, valamit csak fejlődtem a 23 év alatt- nem ragadhatok le ezen a szinten.

Ebből anyának annyi jött le, hogy unom a kókuszgolyó készítését, de továbbra is kitartott amellett, hogy bonyolultabb dologra nem vagyok képes, ezért előállt a második nem túl nagyszabású ötletével: „Mici, akkor csinálj Raffaello –golyót - lediktálom a receptet”.

Na én erre: „Ne diktáld le, mert úgysem írom le. Egyébként is valami magyar sütit szeretnék készíteni a munkatársaimnak, nem hiszem, hogy a Raffaello –golyók ebbe a kategóriába tartoznának. Én már pedig dobostortát fogok készíteni. Na jó majd persze elolvasok valami receptet mielőtt neki állok (már csak ezért is, mert tényleg halvány lila fingom nincs, hogy a csudába kell elkezdeni). Tényleg tudsz valami jó kis dobostorta receptet?"

No de az anyut is keményfából faragták- szóval nem tett le róla, hogy eltántorít a célomtól: „Akkor csinálj nekik madártejet- az magyar és biztos nem ismerik”. Na itt majdnem megfogott és elkezdtem hevesen érdeklődni, hogy vajon a madártej miből van, mi kell hozzá. Szépen lediktálta, hogy 1 liter tejet felforralok, leütök x darab tojást (x-egy természetes szám volt 1 és 10 között- de azt már elfelejtettem, hogy pontosan mennyit mondott). Külön kell választanom a fehérjét a sárgájától. A fehérjét habbá verem és beleszaggatom a forralt tejbe a sárgáját kikavarom y mennyiségű kristálycukorral (y- szintén valamilyen természetes szám volt- de ezt is sikerült elfelejtenem) és a végén összeöntöm őket. A recept után viszont úgy értékeltem a dolgot, hogy bár soha az életemben nem csináltam még madártejet – ennek egyébként az az oka, hogy én magam nem rajongok érte – de tuti, hogy 10 éves koromban is meg tudtam volna csinálni. Akárhogy vesszük a legbonyolultabb része a dolognak, hogy külön kell választani a tojásfehérjét a sárgájától. Szóval mondtam az anyunak, hogy nem tudom elképzelni, hogy 20 embernek elég lenne egy liter tejből készített madártej, az meg elég viccesen nézne ki, hogy reggel hegyeken és völgyeken keresztül szállítanám egy vödörben a madártejet a 33. születésnapomon. Szóval én tényleg nem erre vágyom, mégiscsak maradjunk a dobostortánál, inkább annak a receptjét ossza meg velem.

Egy perc szünet után, az anyu belátta, hogy ha 20 embert meg szeretnék kínálni, akkor tényleg ne madártejben gondolkozzunk.  Utána el kezdett az anyu hangosan gondolkozni: Ha a Mici meg is tudná esetleg sütni a piskótát, azt kizárt dolog, hogy el tudná vágni négy egyenlő részre a kisütött piskótát, na meg a cukormáz- összeégeti magát.

Itt elkezdtem hümmögni, hogy hallom, amit mond és egyébként nem nagy ügy a cukorégetés- már a facebookon is olvastam, hogy valaki mikroba csinálja.

Ekkor anyu: „Ha nem sikerül majd elvágnod négy egyenlő részre a piskótát, akkor majd lesz kedved újra kisütni és próbálkozni vele?”

Na szerintem itt anya sem gondolta, hogy sikert ér el: egyből keresztülfutott az agyamon, hogy iterálásról szó sem lehet. Valószínűleg ott abban a pillanatban sírógörcs törne rám és nem lenne semmilyen szülinapi torta. Anyu ennél a pontnál megérezte, hogy meginogtam dobostorta készítési szuper képességeimet illetően és újabb alternatívával állt elő: „Miért nem csinálsz azt a nagyon finom, és elég bonyolult, jól kinéző borzas almás sütit, ami te is nagyon-nagyon szeretsz?

Itt elgondolkoztam a dolgon és mondtam, hogy egye fene, akkor legyen a borzas almás- majd a 40. születésnapomra készítem el a dobostortát és 50-re pedig meggyes rétest fogok csinálni. Anyu nagyon egyetértett és mondta, hogy szerinte ez jó terv. Most már csak azt kell majd kitalálnom, hogy ha ilyen ütemben fejlődök, vajon mi lesz majd kihívás a 60. szülinapomon???