A cím komoly, de senkit ne tévesszen meg, ez csak könnyed hétfő délelőtti történet. Szerintem az embereknek alapvetően két csoportja van: akik hétfő délelőttre automatikusan nem terveznek be semmit, mert tudják, hogy az hétvégéről a hétköznapra való átállás időszaka. No, én nem ide tartozom, hanem ahhoz a csoporthoz, akik nagy lendülettel nekikezdenek a hétnek és hétfő délelőttre annyi munkát beterveznek, amit egyébként normális ütemben min. két hét alatt lenne elvégezhető. Persze hétfő délutánra általában megjön az eszem és addigra már átütemezem a dolgokat.
Szóval ezt a kis szorgos hétfői délelőttömet törte meg Carmen azzal, hogy bekopogott, hogy megkérdezze, hogyan telt a maradék hétvégém. Próbáltam rövidre zárni azzal, hogy elmondtam neki, hogy valójában semmi nem történt, mert beteg voltam, főzni szerettem volna, de hát nincsenek vasárnap nyitva a boltok, így ez is elmaradt. Ekkor Carmen nagy kerek szemekkel nézett rá, hogy én ezt nem terveztem meg. Utána én is ő rá, hogy mégis micsodát?
Miután kölcsönösen értetlenül néztünk egymásra kiderült, hogy Carmen mire gondolt. Ő ugyanis minden péntek délután szerkeszt egy excel sheetet, amire felviszi egy hétre előre, hogy mit lesz az ebéd és a vacsora a hét napjain és mindezek elkészítéshez milyen alapanyag kell és mindezeket még péntek délután be is szerzi, tehát hetente csak egyszer kell bevásárolnia. Ezzel rengeteg időt és pénzt tud megspórolni, mert csak azt veszi meg, ami az excel sheeten rajta van. Én csak annyit tudtam erre reagálni, hogy én nem így szoktam, közben az jutott eszembe, hogy igaza van a főnökömnek, ugyanis amikor viccesen sértegetni próbál, akkor mindig azt mondja, hogy én a Balkánról jöttem. Ehhez a metódushoz képest komolyan mondom balkáninak is érzem magam. Én ezt soha a büdös életben nem tudnám így csinálni.
Mondta, hogy ezt érdemes lenne megtanulnom, mert nagyon hasznos, ő is az anyukájától tanulta meg. Utána azzal próbáltam megvigasztalni magam, hogy én ilyet nem tanultam az anyutól. Sőt a nagymamáim, akik tényleg nagyon rendes parasztasszonyok, ők sem tervezték meg a menüt még egy napra sem előre, kivéve a vasárnapit. Mondjuk, azon meg nem kell annyit gondolkozni, mert vasárnap tyúkot vágnak (saját nevelésűt), így tyúkleves van csigatésztával (a csigatésztát is ők gyúrják) rántott csirkével és otthon termesztett krumplival vagy csirkepaprikással. Az lett a konklúzióm, hogy bármennyi időt élhetek itt, én ezen szokásaikat tuti az életbe nem fogom átvenni, én tényleg túl balkáni vagyok én ehhez, meg egyébként is svájciak arról híresek, hogy milyen jól szervezettek, ne akarjak már ebben velük versenyezni. Kész, ők nyertek, fejezet lezárva.
Miután Carmen kiment a szobámból, belevettem magam az őrületes és kicsit sem balkáni munkatempómba: egyből elkezdtem e-maileket olvasni. Kaptam levelet az Örebro Egyetemről, amin egy picit meglepődtem, mert már kétszer megírták, hogy nem engem választottak, most mit írhatnak már megint. Szóval kinyitottam az e-mailt és ezúttal arról tájékoztattak, hogy kit választottak helyettem, konkrétan megadták az illető minden személyes adatát. Egy pillanatig azt hittem, hogy ezt a levelet nem nekem szánták - szóval valami tévedés történt. Miután tovább olvastam, kiderült, hogy semmi tévedés nem történt, tényleg engem akartak tájékoztatni arról, hogy ki az, akivel szemben alul maradtam a versenyben a pozícióért. Az utolsó bekezdésben pedig nagyon részletesen azt is leírták, hogy ha nem tartom igazságosnak a döntést, akkor hova küldjem el és hányadikáig a fellebbezésemet. Végiggondoltam, hogy számtalanszor jelentkeztem állásra életemben, és még soha nem kaptam ilyen tájékoztatást, ezek a svédek tényleg nagyon transzparensek, vagy persze fogalmazhatunk úgy is, hogy én hozzájuk képest is baromi balkáni ember vagyok, mert még csak el sem várom, hogy ilyen tájékoztatásban részesítsenek. Na jó, de hát a svédek arról híresek, hogy transzparensek, szóval ne érezzem már emiatt rosszul magam, amikor én úgy szocializálódtam, hogy ha Magyarországon jelentkezek egy állásra, akkor általában a kutya sem válaszol a jelentkezéseimre, ezért szeretek külföldre jelentkezni, ott legalább kapok rendes elutasítást, sőt a svédek az az igazság, ezzel minden álmomat felülmúlták.
Ezután tovább csapattam a közel sem balkáni hétfő délelőtti munkatempómba és kinyitottam még egy e-mailt, amelynek a tárgyában az áll: döntés, és egyenesen a 07. sz. OEVI vezetőjének helyettesétől érkezett. A levél szösszenetnyi volt, ennyi állt benne:
„ Tisztelt Választópolgár!
A központi névjegyzékkel kapcsolatos kérelmét elbíráló döntést kérésére csatoltan megküldjük.”
Mindezek után gondoltam kénytelen vagyok megnyitni a csatolmányt, hogy megtudjam megengedik-e nekem, hogy Bernben szavazzak. Igen, ám ekkor szembesültem vele, hogy nincs csatolmány a levélhez. Végre otthon éreztem magam. IGEN, EZ AZ ÉN HAZÁM!!! Én innen származom ;) Esküszöm, elfogott a hazaszeretet érzése :)
Szóval írtam egy gyors válaszlevelet, hogy a csatolmány elsőre nem érkezett meg, de mint magyar állampolgár én ilyesmit nem is várok áll senkitől első körben, viszont megtisztelnének, ha második próbálkozásra sikerülne az ígért csatolmányt is átküldeni.
És még egy soft story a lebalkániazásomhoz, ebéd közben elmeséltem a kollégáimnak, hogy vasárnap Bernbe kell mennem, hogy szavazhassak. Ettől teljesen ledöbbentek, hogy nem szavazhatok e-mailben, online, de még levélben sem, és végül megkérdezték, hogy fogja a magyar állam visszautalni nekem a vonatjegyem árát. Na, itt hangosan felnevettem és mondtam, hogy nem fogják: nekem magyar állampolgárként fizetnem kell idővel és svájci vonatjeggyel azért, hogy szavazhassak. Ettől teljesen el voltak ájulva, hogy mennyire demokrata vagyok, szóval kiérdemeltem az állandósult balkáni jelzőm mellé, hogy én egy balkáni demokrata vagyok.
